top of page

 

„A bizalom nem attól alakul ki, hogy a ló mindig azt csinálja, amit kérünk tőle. Hanem attól, hogy minden helyzetben kiszámítható, érthető és következetes partnerek vagyunk számára.”
– Halápi R.

A bizalomépítés az egyik legtöbbet emlegetett fogalom a lovas világban, mégis ritkán beszélünk arról, hogy valójában mit jelent.

Sokan a ló engedelmességét tekintik bizalomnak. Mások úgy gondolják, hogy elég sok időt együtt tölteni a lóval, és a bizalom majd magától kialakul.

A valóság azonban ennél jóval összetettebb. A bizalom nem egyetlen gyakorlat eredménye, és nem is néhány jól sikerült közös élményé. Minden közös helyzetben épül vagy éppen sérül.

Ebben az online kurzusban arról beszélünk, hogyan alakul ki a valódi bizalom ló és ember között, milyen hibák rombolhatják ezt a kapcsolatot, és ami talán még fontosabb: hogyan lehet újra felépíteni akkor is, ha egyszer már megingott.

Mert minden kapcsolatban előfordulhatnak hibák, félreértések vagy rossz döntések. A jó hír, hogy a bizalom nem végleg elveszíthető. A megfelelő szemlélettel és következetes munkával újra felépíthető.

 

Miről lesz szó?

• Mit jelent valójában a bizalom egy ló számára?

• Miből tudhatjuk, hogy a ló valóban megbízik bennünk?

• Mi rombolja leggyakrabban a bizalmat – akár anélkül, hogy észrevennénk?

• Hogyan lehet újra felépíteni egy megingott kapcsolat?

• Mit tegyünk, ha a ló fél tőlünk, bizonytalan vagy elvesztette a bizalmát?

• Hogyan szerezhetjük vissza a ló bizalmát anélkül, hogy erőltetnénk a helyzetet?

• Mi a különbség az engedelmesség és a valódi bizalom között?

• Hogyan válhatunk kiszámítható, biztonságot adó partnerré a ló számára?

Videós példák

Az előadást ezúttal is számos videós illusztráció egészíti ki, hogy ne csak beszéljünk a bizalomról, hanem valódi példákon keresztül is megmutassuk, hogyan épül fel, hogyan sérülhet meg, és milyen lépésekkel lehet újra kialakítani.

A Bővített jegyet választók ezúttal is további exkluzív videókat és extra tananyagokat kapnak.

 

Egy gondolat, amely meghatározza ezt a témát

„A bizalom nem kérhető és nem kikényszeríthető. Minden közös helyzetben újra és újra ki kell érdemelni.”

– Halápi R.

22. Online Lovakkal Másként kurzus + kurzusjegyzetek + videók

8000 FtÁr
    • Facebook
    • Instagram
    • TikTok

    Lovakkal Másként Egyesület

    bottom of page